Utazás a világ körül

Kisgyermekeseknek és egyedül utazóknak szeretnék segíteni tippekkel, utazási beszámolókkal és letölthető anyagokkal, hogy megtegyék az első lépést, és megtapasztalják, hogy milyen remek élmény az utazás.

A kezdetek

Életem első külföldi útja, 18 évesen, Santorinire vezetett. Nem is lehetett volna gyönyörűbb és lélegzetelállítóbb hellyel indítani az utazásaimat. Ez a kis görög sziget meghatározó hely lett az életemben. Egyből beleszerettem a kék-fehér templomokba és a Földközi-tengerbe. Ki sem lehetett engem szedni a vízből, pedig a mai napig nem tudok úszni.

Ekkor el sem tudtam képzelni, hogy ezeket a „hieroglifákat” el tudom majd olvasni, sőt, beszélni fogom ezt az érdekes nyelvet. De az élet kiszámíthatatlan. 10 évvel később már Krétán laktam, pár méterre az én tengeremtől. Több helyen is éltem Görögországban: Krétán (Hersonissos, Elounda), Athénban és Észak-Görögországban, Orestiadában. Ez idő alatt megtapasztaltam, hogy milyen külföldiként egy másik országban élni.

A kalandos folytatás

Négy országban éltem (Magyarország, Görögország, Ciprus, Egyesült Arab Emirátusok), így sikerült megismernem a mediterrán és az iszlám kultúrát is.

Az utazásaim során sokszor a Couchsurfing oldalt használtam, hogy ingyenes szállást találjak, így jobban megismertem a helyi embereket és a kultúrájukat.

Fiatalon az idegenforgalomban is dolgoztam, így megvan az utazásban szerzett tapasztalatom, valamint folyékonyan beszélek angolul és görögül.

Sokszor a barátaimmal utaztam, de gyakran előfordult az is, hogy egyedül fedeztem fel az új helyeket. Miután megszületett a kisfiam, Ő lett az én kis utazó partnerem.

Az utazásaim alatt minden megtörtént velem: lekéstem a gépet, elveszett a babakocsink, sérülten érkezett meg a bőröndöm stb.

25 éves utazási tapasztalatommal bátorítani szeretném azokat, akik szeretnének világot látni, de nem merik megtenni az első lépést.

Miben tudok Neked segíteni?

Váltsd valóra az álmaidat!

Segítek az egyedül utazóknak a félelmeik leküzdésében és az első egyéni utazásuk megtervezésében.

Egyedül utazni nem könnyű, de 25 éves utazási tapasztalatommal minden tippet és trükköt ismerek már, hogy megszervezzek egy csodálatos nyaralást. Ha még mindig nem vagy elég bátor, és szeretnél találni valakit, aki bátorítani tud, akkor ÉN itt vagyok NEKED.

Ha az alábbiak közül egy vagy akár több is igaz Rád, keress bátran!

Én lennék a legboldogabb ember, ha melletted lehetnék, amikor megteszed az első lépésedet az új életstílusod felé.

Személyre szabott nyaralási csomag

Élményekkel teli utazásra vágysz, de nincs időd utazási irodák oldalait böngészni vagy személyesen bemenni az irodába?

Valami különlegeset és egyedit szeretnél?

Keress bátran, és megszervezem álmaid utazását! Élhetsz a világ bármelyik országában, online tudok Neked segíteni.  

Az egyedi program elkészítése

1. Vedd fel velem a kapcsolatot!
2. Első megbeszélés – ismerteted velem az elképzelésedet, az elvárásaidat és az álmaidat.
3. Ajánlat elkészítése – pár napon belül összeállítok egy személyre szabott utazási ajánlatot, ami az indulástól a hazaérkezésig minden információt tartalmazni fog.
4. Második megbeszélés – átbeszéljük az ajánlatot, és ha szükséges, még módosítunk rajta.
5. Foglalások – lefoglalod a repülőjegyet, a szállást, a programokat, amit közvetlenül a szolgáltatónak fizetsz ki, és így nem lesz plusz költséged.
6. Utazás – az általam elkészített részletes leírás segítségével egy élményekkel teli, biztonságos nyaralásban lesz részed, és amennyiben szükségét érzed, a nyaralásod alatt is felveheted velem a kapcsolatot.

Az utazási terv tartalmazza

• az adott országba való beutazási feltételeket (kell-e vízum, PCR-teszt szükséges-e),
• fontos információkat az országról (iható-e a csapvíz, kell-e elektromos átalakítót vinned, tudsz-e bankkártyával fizetni),
• hol érdemes szállást foglalni (melyik weboldalt használd),
programlehetőségek ismertetése (napi bontásban, nyitvatartás, ár, útvonal),
közlekedési lehetőségek az adott országban,
• egyéb hasznos utazási tippek (helyi étel- és italspecialitások, az adott országban a Magyar Konzulátus elérhetősége).

Árak

1 fő 89 EUR/fő
2 fő 60 EUR/fő
3 fő 45 EUR/fő

Az árak irányárak, melyek speciális esetekben eltérhetnek.

Letölthető anyagok

Szeretnélek téged segíteni az utazásod megtervezésében, ezért összeállítottam neked néhány ingyenes anyagot, amik megkönnyítik a készülődést.